A dependens működés sématerápiás olvasata
„Szerinted mit válasszak?”
„Elkísérnél? Egyedül bizonytalan vagyok.”
„Inkább te beszélj velük.”
„Nekem mindegy. Dönts te!”
Ezek a mondatok időnként valamennyiünk életében megjelenhetnek. Elfáradhatunk, elbizonytalanodhatunk, és lehetnek olyan helyzetek, amelyekben jólesik a másik támogatása. A nehézség ott kezdődik, ahol a segítségkérés tartós működésmóddá válik, és valaki egyre több döntést, feladatot és felelősséget ad át a környezetének.
Kívülről mindez tűnhet kényelmességnek, éretlenségnek vagy életképtelenségnek. Sématerápiás nézőpontból azonban érdemes megvizsgálni, milyen belső tapasztalatok húzódhatnak meg a viselkedés mögött.
A dependens működés mélyén gyakran egy fájdalmas meggyőződés található:
„Egyedül nem vagyok képes boldogulni.”
A dependens működés önmagában nem jelent személyiségzavar-diagnózist. Különböző erősségben jelen lehet a hétköznapi kapcsolatainkban, és bizonyos élethelyzetekben átmenetileg is felerősödhet. Diagnózist kizárólag megfelelő szakmai vizsgálat alapján lehet felállítani.
A függőség–inkompetencia séma
A sématerápia függőség–inkompetencia sémának nevezi azt a tartós belső mintázatot, amelyben az ember kevésbé rátermettnek, döntésképtelennek vagy a hétköznapi feladatok önálló megoldására alkalmatlannak éli meg magát (Young, Klosko és Weishaar, 2003).
Az érintett sok esetben objektíven képes lenne telefonálni, időpontot kérni, hivatalos levelet írni vagy választani a lehetőségek közül. A belső élménye mégis azt üzeni, hogy egyedül valószínűleg hibázni fog. Attól tarthat, hogy rosszul fogalmaz, kellemetlen helyzetbe kerül, rossz döntést hoz, vagy nem tudja kezelni a következményeket.
Ezért újra és újra egy kompetensebbnek látott emberhez fordul:
„Ő jobban tudja.”
„Ő majd megmondja, mi a helyes.”
„Mellette nem történhet nagy baj.”
A segítség rövid időre csökkenti a szorongást. Hosszabb távon viszont elmarad az a tapasztalat, amelyből az önállóság felépülhetne: megpróbáltam, bizonytalan voltam, esetleg hibáztam is, végül mégis megoldottam.
A Sérülékeny Gyermek és az „erősebb” másik
Sémaaktiváció során előtérbe kerülhet a Sérülékeny Gyermek mód. Ebben az állapotban az ember kicsinek, gyengének, tanácstalannak vagy védtelennek érezheti magát. Egy hétköznapi döntés is aránytalanul nagynak és veszélyesnek tűnhet.
Ilyenkor egy korábbi érzelmi állapot veszi át az irányítást. A személy úgy élheti meg a helyzetet, mintha egyedül maradt volna valamivel, ami meghaladja az erejét, miközben felnőttként valójában rendelkezhetne a megoldáshoz szükséges képességekkel.
A másik ember ebben az állapotban jóval több lesz társnál vagy segítőnél. Biztonságot adó, erősebb személlyé válik, aki eligazodik a világban, megvédi a hibáktól, és leveszi róla a döntések terhét.
A gyakorlati segítség iránti igényhez így erős érzelmi biztonságkeresés kapcsolódhat. A sémamódok az adott helyzetben aktiválódó érzelmi állapotokat, gondolkodási mintákat és megküzdési válaszokat foglalják magukban. A Sérülékeny Gyermek módhoz kapcsolódó félelem és tehetetlenség, a behódoló megküzdés, valamint a belsővé tett kritikus szülői hang együttesen is fenntarthatják a függő működést (Arntz és Jacob, 2013).
Behódolás a saját bizonytalanságnak
A sémáinkkal többféleképpen küzdhetünk meg. A függőség–inkompetencia séma esetében gyakori a séma megadása, vagyis a behódoló működés.
Az ember ilyenkor igazságként kezeli azt a belső meggyőződését, hogy önállóan nem boldogul. Nem teszi próbára ezt a feltételezést, hanem ennek megfelelően cselekszik: másokra bízza a döntéseit, kerüli az ismeretlen helyzeteket, és lehetőség szerint nem vállalja egyedül a felelősséget.
Minden átadott feladat újabb bizonyítéknak tűnhet arra, hogy valóban szüksége van valakire. Közben továbbra is ismeretlen marad, mire jutott volna, ha saját maga próbálkozik.
Így alakulhat ki az önmagát fenntartó kör:
- Megjelenik egy döntés vagy feladat.
- Aktiválódik a bizonytalanság és a hibázástól való félelem.
- Az érintett más segítségét vagy döntését kéri.
- A szorongás átmenetileg csökken.
- Elmarad az önálló megküzdés tapasztalata.
- Tovább erősödik az érzés, hogy „egyedül nem menne”.
A rövid távú megkönnyebbülésért cserébe hosszabb távon egyre kisebbé válhat az önmagába vetett bizalom.
A behódolás és az önfeladás kapcsolata
A dependens működéshez gyakran más sémák is társulnak. A behódolás séma esetén az ember nehezen vállalja a saját véleményét, kívánságait és határait. Félhet attól, hogy az ellenvélemény konfliktust, haragot vagy elutasítást vált ki.
Ilyenkor a „Dönts te!” mögött többféle belső üzenet állhat:
- „A te véleményed fontosabb.”
- „Ha ellenkezem, megharagszol.”
- „Jobb alkalmazkodni, mint kockáztatni a kapcsolatot.”
- „A saját akaratommal csak problémát okoznék.”
- „Szükségem van rád, ezért nem veszíthetlek el.”
Az érintett fokozatosan eltávolodhat attól, amit ő maga szeretne. Idővel már a saját vágyainak felismerése is nehézzé válhat.
A dependens működés ezért a gyakorlati ügyintézésen túl a kapcsolat egészét áthatja. Megjelenhet a nemet mondás nehézségében, a határok feladásában, az állandó alkalmazkodásban, valamint abban, hogy valaki túl sokáig marad számára fájdalmas vagy méltatlan helyzetekben.
A kutatási eredmények is arra utalnak, hogy a dependens személyiségvonások sémás háttere rendszerint összetettebb egyetlen séma jelenléténél. Egy klinikai mintán végzett vizsgálatban a dependens vonások több korai maladaptív sémával is kapcsolatot mutattak. Különösen jelentősnek bizonyult a másokra irányultság sématartománya, amelyhez a behódolás és az önfeláldozás is tartozik (Kunst és mtsai, 2020).
A vizsgálat diagnosztikus személyiségvonásokkal foglalkozott, míg a jelen cikk tágabb értelemben vett dependens működést mutat be. Az eredmények ettől még jól szemléltetik, hogy a függő kapcsolati mintázatok több, egymással összekapcsolódó sémából szerveződhetnek.
Az elhagyatottság séma szerepe
A háttérben gyakran az elhagyatottság–instabilitás séma is megjelenik. Az érintett attól tarthat, hogy a számára fontos ember bármikor eltűnhet, elfordulhat tőle, vagy találhat valaki mást.
Ebben a belső világban a különállás veszélyessé válhat. A saját vélemény, az önálló döntés vagy a határhúzás a kapcsolat elveszítésének kockázatát hordozhatja.
Az ember ezért inkább alkalmazkodik, háttérbe szorítja magát, és igyekszik minél szorosabban kötődni a másikhoz. A függőség ilyenkor a biztonság megteremtését szolgálhatja: ha nélküled nem tudok boldogulni, talán nem hagysz el.
Egy kapcsolat vége ebben az esetben a szeretett személy mellett a biztonság, az irányítás és a saját működőképesség érzését is magával viheti. Az új kapcsolat sürgető keresését ezért az egyedülléttől és az önálló boldogulástól való félelem is hajthatja.
A korai maladaptív sémák és a személyiségműködés nehézségei közötti kapcsolatot nem klinikai mintán végzett kutatás is kimutatta. Az eredmények alapján az egyes személyiségvonásokhoz részben eltérő sémák kapcsolódhatnak, miközben jelentős átfedések is megfigyelhetők közöttük (Carr és Francis, 2010).
Hogyan válik a társ Megmentővé?
A sémák kapcsolatokban gyakran egymásba kapaszkodnak. A dependensen működő ember mellett könnyen megjelenhet egy túlzottan gondoskodó vagy megmentő szerepet vállaló társ.
Kezdetben ez mindkettejük számára megnyugtató lehet. Az egyik fél biztonságot kap, a másik pedig kompetensnek, erősnek és nélkülözhetetlennek érezheti magát. A kapcsolatban kialakul egy hallgatólagos munkamegosztás: az egyik bizonytalan, a másik megold.
Idővel a Megmentő egyre több feladatot vesz át. Ő szervez, emlékeztet, telefonál, dönt és kezeli a problémákat. A másik eközben egyre kevesebb lehetőséget kap saját képességeinek használatára.
A gondoskodás lassan túlműködéssé válhat, a társ pedig elfáradhat. Úgy érezheti, hogy minden felelősséget neki kell viselnie, miközben nincs mellette egyenrangú partner. Megjelenhet a bosszúság, a kritika és a számonkérés:
„Miért nem tudsz végre egyedül elintézni valamit?”
„Mindent nekem kell megoldanom!”
„Nélkülem teljesen életképtelen vagy!”
Ezek a mondatok tovább erősíthetik a függő fél szégyenét és inkompetenciaérzését. Még bizonytalanabbá válik, ezért még több segítséget kér. A másik ettől tovább terhelődik.
Így jöhet létre a függő és a túlműködő partner egymást fenntartó sémaköre.
A Kritikus Szülő hangja
A bizonytalanság mögött sokszor erős belső kritikus működik. Ez a Kritikus vagy Büntető Szülő mód azt mondhatja:
„Ezt is el fogod rontani.”
„Mások könnyedén megoldják, csak te vagy ilyen ügyetlen.”
„Nevetséges leszel, ha nem tudod, mit kell mondani.”
„Nem hozhatsz rossz döntést.”
Ilyen belső hang mellett egy egyszerű ügyintézés is vizsgahelyzetté változhat. A hiba javítható tévedés helyett az alkalmatlanság bizonyítékának tűnik.
A feladat átadása ilyenkor a belső kritika elkerülését is szolgálhatja. Ha valaki más döntött, az esetleges kudarc sem terheli teljesen az érintettet.
A függőség látszólagos ellentéte
A függőség–inkompetencia séma nem mindig nyílt segítségkérés formájában jelenik meg. Előfordulhat túlkompenzálás is: valaki görcsösen bizonyítja, hogy senkire sincs szüksége, minden feladatot magára vállal, és nehezen fogad el támogatást.
Kívülről ez szélsőséges önállóságnak látszhat. A háttérben mégis ugyanaz a sérülékenység dolgozhat: ha kiderülne, hogy valamiben bizonytalan vagyok, mások gyengének és alkalmatlannak látnának.
A nyílt függőség és a kényszeres önellátás ezért olykor ugyanannak a sémának két különböző megküzdési formája.
Az Egészséges Felnőtt visszaveszi a döntést
Az önálló felnőtt működésbe belefér a tanácskérés, a bizonytalanság és a másokra támaszkodás. A sématerápiás munka szempontjából az a döntő, hogy segítségkérés közben kinél marad az élet irányítása.
A függőség–inkompetencia séma hatása alatt már maga a bizonytalanság is annak bizonyítékává válhat, hogy az ember alkalmatlan a helyzet megoldására. Az Egészséges Felnőtt mód ezzel szemben képes elviselni, hogy egy döntésnek nincs tökéletesen biztonságos változata. Mérlegel, információt kér, számol a tévedés lehetőségével, majd vállalja a választását és annak következményeit.
Ennek kialakulása rendszerint lassú folyamat. A korábban másokra bízott feladatokat fokozatosan érdemes visszavenni. A túl nagy lépés könnyen eláraszthatja a Sérülékeny Gyermek módot, a feladat teljes átvállalása viszont ismét megerősíti az inkompetencia élményét. Hasznosabb lehet előre átbeszélni a helyzetet, megfogalmazni a kérdéseket, végiggondolni a lehetséges nehézségeket, majd teret hagyni az önálló cselekvésnek.
A partner számára ez gyakran kényelmetlen szerepváltás. Végig kell néznie a bizonytalanságot, el kell viselnie, hogy a másik lassabban vagy másképpen old meg valamit, és le kell mondania arról a pozícióról, amelyben mindig ő tudja a helyes választ. A támogatás ilyenkor jelenlétet, bátorítást és türelmet jelent, miközben a döntés felelőssége annál marad, akinek az életéről szó van.
A séma akkor veszít az erejéből, amikor a korábbi jóslat újra meg újra cáfolatot kap: a helyzet nehéz volt, a döntés talán nem bizonyult tökéletesnek, mégis kezelhető maradt. Ebből épül fel lassan az a belső tapasztalat, amelyre korábban mindig egy másik ember személyében volt szükség.
Felhasznált irodalom
Arntz, A., & Jacob, G. (2013). Schema Therapy in Practice: An Introductory Guide to the Schema Mode Approach. Wiley-Blackwell. A kiadvány adatai
Carr, S. N., & Francis, A. J. P. (2010). Early maladaptive schemas and personality disorder symptoms: An examination in a non-clinical sample. Psychology and Psychotherapy: Theory, Research and Practice, 83, 333–349. https://doi.org/10.1348/147608309X481351
Kunst, H., Lobbestael, J., Candel, I., & Batink, T. (2020). Early maladaptive schemas and their relation to personality disorders: A correlational examination in a clinical population. Clinical Psychology & Psychotherapy, 27, 837–846. https://doi.org/10.1002/cpp.2467
Young, J. E., Klosko, J. S., & Weishaar, M. E. (2003). Schema Therapy: A Practitioner’s Guide. Guilford Press. A kiadvány adatai
